Kedves Látogató!
A szavazás véget ért. A jelöltekről lejjebb görgetve olvashatsz.
Copyright © 2018-2024 Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola – Minden jog fenntartva
Képviselt irányzat: Tradicionális hatha jóga
Oktatás helye: Kamala Mozgás és Életmódközpont, 1111 Budapest, Bartók Béla út 10.
Oklevelei: Védikus művészet és tudományok oklevél, The Bhaktivedanta Academy, 2002 Mayapur
Mióta oktat: 1996
Mit oktat: hatha jóga, védikus tudományokkal kapcsolatos képzések – ájurvéda, numerológia, vasztu
Szakmai életútja:
Nagybátyja révén kicsi gyermekkorában került kapcsolatba a hatha és bhakti jógával. 15 évesen kiköltözött Indiába, ahol egy tradicionális bentlakásos iskolába járt 10 évig. Az iskola főbb fókuszpontjai a filozófia és a szertartás volt, de lehetőség volt jóga, ájurvéda, asztrológia és vasztu képzéseken is részt venni. Ezekben a témakörökben vendég tanítók adták a képzések gerincét, így a jóga képzése sokféle irányból táplálkozott. Ezenfelül bejárta Kalkuttát, ahol főként Monotosh Roy, valamint Prof. Prem Sundar Das óráit és képzéseit látogatta, valamint rendszeresen járt a Sarat Bose utcai Satyananda órákra és egy Sivananda rendszert követő helyre is dél Kolkatában.
A Covid előtt hetente 3 órát tartott Budapesten. 2021 óta heti 1 órát tart. 2023-ban jógatáborokat szervezett Harsányban és Szicíliában, így ebben az évben kb. 60 gyakorlati jóga órát tartott. Ezenfelül több közösségbe és céges rendezvényekre is jár vendég előadóként, ahol jóga filozófiával kapcsolatos órákat is tartott kb. 15-20 alkalommal.
Az évek folyamán 80-90 ember kapott általa oktatói képzést, akiknek a negyede aktívan tanít is.
Önzetlen szolgálat megjelenése a munkájában:
Iskolákban gyermekeknek tart foglalkozásokat önkéntesként.
15 éve működtet egy honlapot eleinte bhaktikutir.net, majd 2012 óta bhaktikutir.hu néven. Több mint 1500 írása van fent az oldalon. Több mint 200 jóga témában, valamint 300 ájurvéda témában, emellett más védikus témakörökben is fellelhetőek anyagok. 2012 óta 4 és fél millió alkalommal kattintottak az oldalon. Ezenfelül működtet egy youtube oldalt is, ahol szintén segíti a követőit a védikus világképben való eligazodásban, természetesen a jóga visszatérő témakör ezen a platformon is.
Napi szádhanája:
Reggel korán kelés, hideg fürdő, légzésfigyelés, mantra meditációs gyakorlatok. Segítői munkakörben tevékenykedik, így napközben védikus dolgokkal tölti idejét, továbbá shiatsuval, egy japán rendszerű fizioterápiával. Shiatsu kezelései után hatha jóga gyakorlatokat mutat a pácienseinek. A mantrázás, az oltára rendben tartása, valamint szentírás tanulmányozás mindennapos teendői részét képezik. Ezenfelül rendszeresen ír a honlapjára és az elmúlt években elkezdett védikus szövegeket is fordítani, mely heti több órás elfoglaltságot jelent.
Heti 1-2 alkalommal otthoni jóga gyakorlatok végzése, valamint pránajáma és mantrázás (gájátri mantra) napi szintű gyakorlata.
Képviselt irányzat: Tradicionális hatha jóga, vinyásza flow, vinyásza kráma
Oktatás helye: Lakshmi Jóga stúdió, 1204 Budapest, Magyar utca 10.
Oklevelei: Vaisnava jógamester diploma, 2013 Budapest; Kismama jógaoktatói oklevél, 2014 Budapest; Babás jógaoktatói oklevél, 2015 Budapest; Vinyásza flow oktatói továbbképzés, 2016 Budapest; Vinyása Kráma jógaoktatói oklevél, 2018 Budapest; Flow továbbképzés jógaoktatói oklevél, 2019 Budapest; Csakra balance jógaoktatói oklevél, 2020 Ibiza; Goddess flow jógaoktatói oklevél, 2022 Ibiza
Mióta oktat: 2012
Mit oktat: yin jóga, yin flow, vinyásza flow / kráma, hatha flow
Szakmai életútja:
2013-ban végzett a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vaisnava jógamester szakán. Azóta rendszeresen képzi magát, több stílust elsajátított, továbbképzéseken vett részt. (ld. oklevelek).
2013 óra saját jógastúdiót üzemeltet, illetve 2017 óta rendszeresen vezet jógahétvégéket, az utóbbi két évben a csodálatos Krisna-völgyben.
Önzetlen szolgálat megjelenése a munkájában:
Saját jógastúdiójában, illetve online jógacsoportjában biztosít díjmentesen jógát rászorulóknak.
Egyéni konzultációkkal, illetve gyakorlatsorokkal segít.
Napi szádhanája:
Hajnali órákban szokott rendszeresen ászana gyakorlást, pránajámát, mantra meditációt végezni.
Képviselt irányzat: Tradicionális hatha jóga
Oktatás helye: Jóga és Mozgás Műhely
Oklevelei: Vaisnava jógamester diploma, 2016 Budapest
Mióta oktat: 2014
Mit oktat: hatha jóga
Szakmai életútja:
2013-ban kezdte tanulmányait a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vaisnava jógamester szakán, majd itt diplomázott 2016-ban. A főiskolai tanulmányai mellett már elkezdte oktatni a jógát, kezdetben otthon családja, majd az ismerősei körében. 2017-től szervez jógaelvonulásokat a somogyvámosi Rádhé Resortban. A pandémia idején online oktatott, majd amikor lehetőség nyílt, visszatért a személyes oktatásra és lehetőséget biztosít emellett továbbra is online órákon való részvételre.
Önzetlen szolgálat megjelenése a munkájában:
Az órákon kívül is fordulhatnak hozzá tanítványai, szívesen segíti őket. Szervez ingyenes foglalkozásokat. Ingyenes egyéni órával több hónapon át segített egy beteg személyt. A pandémia időszakában hónapokon át ingyen órákat adott felnőtt és gyermek korosztálynak, 1000-2000 fő vett részt így az óráin. Szervezett gyűjtést rászorulóknak és az ukrán menekülteket is támogatta. Szeret önzetlenül segíteni másoknak, keresi az ilyen alkalmakat, mert a jóga útján ez számára fontos.
Napi szádhanája:
Tanuló évei alatt rendszeresen gyakorolta az ászanákat otthonában, jelenleg az általata tartott foglalkozásain gyakorol a bemutatott ászanákkal. Napi gyakorlatainak további részét képezi a mantra meditáció és a pránajáma. Reggelit lecsendesedve, pránajáma gyakorlatokkal indítja. Életének fontos pontja a Haré Krisna mantra meditáció.
Képviselt irányzat: Tradicionális hatha jóga
Oktatás helye: RELAX Jóga-sziget, 2225 Üllő, Lejtő u. 3/A/2.
Oklevelei: Vaisnava jógamester diploma, 2021 Budapest
Mióta oktat: 2017
Mit oktat: hatha jóga, gerinc-ébresztő jóga, reggeli fit jóga, dinamikus jóga haladóknak, csakra-harmonizáló jóga, YIN jóga
Szakmai életútja:
2015-2016: Vadász Ákos Tullió funkcionális jógaoktató képzésén vett részt (kb 100 órás oklevél tanúsítvány).
2016-2017: Kiss Zoltán Nitai jógaoktató képzésén 200 órás YAI oklevél
2016 óta oktat Üllőn.
2017-2021: Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Vaisnava jógamester szakán diplomát szerez kismama- és gyermekjóga specializáción.
2021: Komplementer Medicina Prevenczió és Gyógyászati Alapítványnál tibeti hangtál és masszázs operátor, hangrezgéses energetikai kezelő képesítést szerez
2021-2023: kisebb tanulmányok, továbbképzések (Yoga Lib: ciklikus meditáció, MJSZ: marmák a jógaoktatásban, MJSZ: mantra).
4-6-8 alkalmas jógatanfolyamokat szervez a gyakorlói számára, 5 éve rendszeresen szerves csoportos utakat Krisna-völgy jógatáborába és 1 napos kirándulásokat a Bhakti-jóga megismertetése miatt. A budapesti Haré Krisna templomba is többször járt csoportjaival.
Kb. 250-280 jógaórát tart egy évben.
Önzetlen szolgálat megjelenése a munkájában:
Ellenszolgáltatás nélkül tartja óráit rászorulóknak, olyanok számára, akiknek a rendszeres testmozgást megkívánná egészségi állapota, de az anyagi körülményei nem teszik lehetővé, hogy jógaórákra járjon. Évente több alkalommal (Napforduló, helyi rendezvények) látogathatóak órái ingyenesen.
Krisna-völgybe és a Budapesti Haré Krisna Templomba is szervez csoportos, egy napos kirándulásokat ingyen. Önkéntes munkát folytat a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége részére adománygyűjtés formájában a jógásaitól, és saját maga is adományoz bevételéből. Rendszeresen részt vesz a templom vasárnapi lakomájának konyhai feladataiban. Youtube-on biztosít ingyenes videókat.
Napi szádhanája:
Minden nap legalább fél órát végez ászana gyakorlatokat, illetve pránajáma gyakorlatokat, összesen napi 1 órát. Naponta végez dzsapa meditációt. Tartja az ekadasi böjt napokat. Törekszik a korán kelésre és reggelente szentírást olvas jógagyakorlatai előtt.
Képviselt irányzat: Tradicionális hatha jóga
Oktatás helye: Yoga Room, 2330 Dunaharaszti, Bocska utca 29.
Oklevelei: Jógaoktatói oklevél, 2015 Budapest; Minősített jogaoktató, 2016 Budapest; Kismama- és babás jógaoktató, 2015 Budapest; Gerincterápiás jógaoktató, 2018 Budapest; Tradícionális jógaoktató, 2020 Budapest; Kismama- és baba jógaoktató, 2021 Budapest; Vaisnava jógamester diploma, 2023 Budapest;
Mióta oktat: 2014
Mit oktat: hatha jóga, kismama jóga
Szakmai életútja:
2014. novemberében tartotta az első kismama jógafoglalkozást. Attól kezdve tudta, hogy ezzel szeretne foglalkozni. Kovács Gyöngyi Naliní női energiája és Ozorák Zsuzsa széleskörű tudása mutatta számára az irányt a jóga világába és került NaJó, Nagy József képzésébe. A tanfolyamok végzése közben már 2015. tavaszán lehetőséget kapott, hogy gerincjóga órát és hatha jóga órát tartson egy dunaharaszti jógastúdióban. Mindig is szerette tanulni és megérteni azt, amivel foglalkozik. Tanult Almásy Csilla gerincközpontú képzésein, ahol az anatómiát mélyebben megismerhette. Bene Mátétól szintén a gerinc anatómiájáról tanulhatott. Részt vett Gönczi Kata vezetésével aerial jóga képzésen.
2018-ban ismerkedett meg Kotroczó Anikóval, a Sarasvati Jógastúdió alapítójával, Deepak Anthwal-al, indiai oktatóval és Hegedűs Zsolttal, az akkori vezető oktatóval. Ők vezették arra az útra, ahol most jár. Sokat tanult tőlük ayurvédáról, védikus írásokról, jógafilozófiáról. 3 képzést elvégzett a Sarasvatiban. A kismama jógaoktatói képzést egyrészről szakmai ismeretei bővítése miatt végezte, ami a szakdolgozatához is szükséges volt, illetve Kotroczó Anikó felkérte a képzés későbbi oktatásra.
Az oklevelek megszerzése végett hospitálásokra kellett járnia, így ismerkedett meg Medvegy Gergővel, akitől később leginkább az online oktatásaiból tanult és fejlődött általuk.
2019. nyarán sikeres felvételi vizsgát tett a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán, így ősszel megkezdte 3 éves vaisnava jógamester tanulmányait. Hálás tanárainak, diáktársainak és családjának, hogy támogatták új célja elérésében. A diplomát 2023. nyarán vehette át.
2014. telén kezdett el oktatni a dunaharaszti jógastúdióban. 2016-2017-ben a dabasi Fitt Lesz Stúdióban tartotta babás és kismama jógafoglalkozásait. Ez idő tájt a dunavarsányi Ibiden Hungary kérte fel heti egy alkalommal gerincközpontú órák megtartására. 2017. szeptember 4-én akkori saját házukban nyitotta meg saját Yoga Room nevű stúdióját, mely 2022. februárjában költözött mai helyére. Idén lesz 10 éve, hogy a jóga a mindennapjai része és a hivatása is.
2023-ban átlagosan heti 10 jógafoglalkozást tartott, melyek 60-75-90 percesek.
A Sarasvati Alapítvány, Jóga-és Oktatási Központ 2023-ban 3 kismama és baba-mama jóga képzést tartott, melyekben oktatóként vett részt. Képzésenként 10-12 új oktatót avathatott Kotroczó Anikó.
Önzetlen szolgálat megjelenése a munkájában:
A Yoga Room-ban a megnyitása óta állandó ajándék, hogy a névnapos jógi, jógini féláron jógázhat. A Yoga Room születésnapja és új helyre költözése alkalmából játékokat szokott szervezni, ahol vagy mindenki egy ajándék-foglalkozást kap, vagy féláron jöhet a következő alkalommal. Ezen játékok alkalmával ingyenes foglalkozásokat, 5 és 10 alkalmas bérleteket szokott kisorsolni. Minden év június 21-én és nyár végén ingyenes, szabadtéri jógafoglalkozást tart. Illetve minden évben tart nyílt napokat, melyek ingyenesek.
2021/22 és 2022/23 tanévben a BHF nappali jógaóráin vett részt segédtanárként Kovács-Modla Angelika és Salamon Alex vezetése mellett.
Napi szádhanája:
Minden nap (hétvége kivételével) végez ászanákat 10-15 percben. Hétfőnként gyakorolja a tradicionális hatha jóga óra elemeit, szerdán a gerincterápiás módozatot. Ezen alkalmak 60-90 percesek, melyek felépítése: ráhangolódás, OM mantrázás, bemelegítés, ászana gyakorlás, pránajáma. Hanganyagot hallgat (selfnessyoga, bhf, krisnanews) vagy a gondolatok elengedését, az elme zabolázását gyakorolja. A pránajáma gyakorlásának fő eleme a váltott orrlyukas légzés. Az ászanák kivitelezésénél egyre gyakrabban használ segédeszközöket.
Képviselt irányzat: Tradicionális hatha jóga
Oktatás helye: Sivananda Jógaközpont
Oklevelei: Jógaoktató oklevél, 2011 Budapest, Sivananda Jógaközpont
Mióta oktat: 2011
Mit oktat: gerinterápiás jóga, senior jóga
Szakmai életútja:
2010-2011: Sivánanda Jógaoktatói Képzés elvégzése. Szvámí Sivánanda: Dzsapa Jóga c. művét lefordította magyar nyelvre. Számára a szolgálat nem áll meg az oktatással, ahol tud, ott segít. Jelenleg is a takarító csapat tagja. A jógaközpont a második otthona.
2012-2013: Bene Máté Zoltán gyógytornász, fizioterapeuta Gerincterápia jógával c. képzésein vett részt 4 alkalommal, és napjainkig követi a terapeuta munkásságát a világhálón.
Sok ihletet merít Almásy Csilla gerincterapeuta gyógytornás munkásságából.
2017-ben elvégezte a Fény Jógaterápiás Intézet 100 órás Gerincterápiás Jógaoktató képzését.
2013-tól Védánta foglalkozásokon vesz részt hetente, ahol védikus műveket dolgoznak fel és fordítanak.
2023-ban 124 jóga foglalkozást tartott.
Önzetlen szolgálat megjelenése a munkájában:
Jelenleg a Hanumán jógastúdióban senior jóga órákat ad önzetlen szolgálatként.
Amióta jógaoktató lett, azóta minden jógaóráját önzetlen szolgálatként tartja. Ha elfogadott díjat, továbbadta adományként.
Rendszeresen adományoz a Satyananda Jóga Magyarországon Alapítvány közhasznú céljaira.
Jóga elvonulásokon csak karma jógiként vesz részt, fizikai munkát végez.
Napi szádhanája:
Minden nap végez ászana gyakorlatokat átlagosan 60 perc időtartamban. Szintén napi gyakorlatainak része az Anulóma vilóma pránájáma 40 perces gyakorlata két- vagy több részletben.
Naponta átlagosan 60 perc dzsapa és csendes meditációt végez. Sokat gyalogol, tömegközlekedéssel közlekedik és közben folyamatosan dzsapa meditációval tölti idejét. Mantrával alszik el és ébred.
Számára a szádhana gyakorlás legfontosabb része az önzetlen szolgálat. Meglátása szerint az ászana és a pránajáma csak a testi egészséget szolgálja, önzetlen szolgálat nélkül a spirituális fejlődés nem lehetséges. Fontos számára a hitelesség, a szív tisztítása önzetlen szolgálattal, az elme tisztítása dzsapázással.